Valamikor tavasszal indult bennem késztetés egy zarándokútra, és kezdtem el barátkozni az El Camino gondolatával. Az időráfordítás és ennek az egyéb kötelezettségekkel való összeegyeztetése azonban elhúzódó esetlegességgé tette az utat. Mígnem egyszer, talán isteni útmutatásként belebotlottam a magyar útvonalak lehetőségébe. Elsőként a Camino Benedictus kifejezetten rokonszenves és vonzó zarándkútjába.

Hazánkban két útvonalon lehet rácsatlakozni a Szent Jakab útra. A Camino Húngaro Budapestről indul, a Camino Benedictus pedig Tihanyból, mindkettő a 800 éves lébényi Szent Jakab templomhoz érkezik. Az általam választott Camino Benedictus a Balaton-felvidéken és a Bakonyon, majd a Kisalföldön áthaladva éri el a célt.

Ez után már napokon belül a kezemben volt az útlevél és útikönyv (ez utóbbi nélkül nem érdemes elindulni), és még azon a héten vasárnap este meg is céloztam a Dunántúlt.

Utam indíttatása kifejezetten lelki és szellemi eredetű volt. A világtól és a hétköznapoktól elszakadva lelki megnyugvást kerestem az úton, valamint egy eltévedt lélekért való imádság, és talán vezeklés szándéka is vezetett.

Hétfő reggel Dunántúlon élő húgom és családja vittek el Tihanyba. Némi kényelmes nézelődés, kávézgatás után, a tervezetthez képest két óra késéssel vettem rajtot. A festői Balaton-felvidék átszelése után, a Bakony déli részét elérve így alapból rám sötétedett. Ráadásul még volt kijárni valóm, így a minden napra előirányzott 33 km-re rátoltam még 8-10-et, késő este megállapodva. Könnyítés ahhoz képest, hogy nap közben forgott a fejemben, hogy nulla óra alvással megyek másnap estig… Időben és beütemezett kilométerben teljesen rugalmas lehettem, zarándokszállások helyett ugyanis a szabad ég alatt éjszakázást választottam, egy szál vékonyka hálózsákkal. Nehézkesen meggyúló tábortűz mellett tértem nyugovóra. A hálózsákot is csak kicsit gyújtottam magamra.

Másnap tovább, át a Bakonyon. Minimális felszerelést és ellátást vittem csupán magammal, az étkezés utánpótlása az útba eső településeken elégséges módon megoldható. Mondjuk, egy jó villásreggeli jól esett volna olykor, erre nem adódott lehetőség. Inkább bolti beszerzésre kell számolni. A bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor jelentett némi felüdülést, melegszendvics, kávé, limonádé, és üdítő környezet a templom árnyékában. A lélek ezúttal is hajtott, a Bakonyszentlászó előtt tervezett táborverés érdeklődés hiányában elmaradt. Így némi elkavarodás után a település szélén lévő hétvégi övezetben, egy vadles alá húzódtam be, ismét 40+ kilométerrel a lábamban. A tűzrakás most elmaradt, de a lágyan süvítő szél ellenére kifejezetten kellemes éjszaka volt.

Harmadik nap már gyanús lett, hogy ebből idejekorán lesz célba érés, így arra jutottam, hogy nyugodtan feloszthatom a hátralévő fél távot a következő három napra. Nem jött be. Hamarosan Pannonhalma egy éttermében vetettem keresztet ebédem felett, majd estére megközelítettem Győrt. Itt két útvonal között lehet választani, a Camino Pueblo a településeken át halad, a Camino Sokoró, ahogy a neve mutatja, felmegy a Sokoróra. Bár nem feltétlen esik jól harmadik-negyedik nap a plusz kilométer, viszont mikor borsodi legényként megláttam a „hegyet”, határozottan arra voksoltam volna az aszfalt helyett. Azonban húgomékkal le volt beszélve időre a begyűjtés, náluk szálltam meg ugyanis – a tervezettnél egy nappal korábban.

Másnap vissza az utolsó pontra, Győr, Abda, egy végeláthatatlan gát a tűző napsütésben, majd célra fordulás. Lébénybe érve, készleteket felélve, víz nélkül, levetettem a cipőmet is. Utolsó, mezítlábas másfél kilométert Zoltánunknak ajánlva.

A test a javasolt hét, és tervezett öt helyett négy nap alatt célba ért. A lélek útja persze hosszabb. A felajánlások (az utat később követte még egy rövidebb, teljesen mezítlábas vállalás is, Mátraverebély-Szentkút úti céllal) elbírálása pedig Isten dolga. Mindenesetre arra vonatkozóan, hogy az utam (nem csak a fizikai) számon van tartva, már indulásom első 10 percében, még Tihanyban jelet kaptam. Majd az út során folyamatosan. Hazatérve és egészen az utóbbi időkig ugyanez folytatódott, olykor megdöbbentő, hidegrázós egyértelműséggel. Isten útjai kifürkészhetetlenek, de láthatóan vannak. Még ha sokszor érthetetlenek, nehezek, fájdalmasak is. Dicsértessék!