Hány kilométer tesz zarándokká?

Ez a kérdés és ennek változatai tegnap sokszor felmerültek bennem. Hány kilométer után vagy arra érdemes, hogy azt mondd, vagy azt mondják neked: "buen camino"? Hány kilométer után Camino a Camino? Hány kilométer után érezheted feljogosítva magad, hogy írj ide egy bejegyzést?

Most nagyon sóhajtok; hisz amúgy is annyi a tartalom miért pont nekem kéne ide írnom bármit is? Aztán mégis megteszem.

Vannak utak, amiket nem tudsz befejezni. Mész egy szakaszt, kettőt, tízet, aztán jön valami, egészségügyi gond, vis major és nem tudod befejezni. Számtalan befejezetlen út van, az enyém viszont egy el nem kezdett út.

Múlt héten indultam volna a Camino Hungaro útvonalán. Néhány éve megcsináltam a Benedictust és 1-2 éve már nagyon vágytam a Hungarora. De! Beteg lettem. 3 nappal a tervezett indulás előtt lázzal ébredtem. Amúgy is voltak bennem félelmek a felkészültség, "edzettségi" állapot tekintetében, de így... Be kellett látnom, hogy nem reális az indulás. Sorra lemondogattam a szállásokat és az igazság az, hogy nehéz volt a szívem, de megkönnyebbült is. Van egy mondás, mi szerint az út azt adja, amire szükséged van, nem azt, amire vágysz (elnézést ha pontatlanul idézek). Nem sok mindenben hiszek, de az útban nagyon. Elkönyveltem, hogy az út most azt adta, hogy pihennem kell. Nemcsak mentálisan, de fizikailag is. Igen ám, de egy szállást képtelen voltam lemondani. A Százikót. 6 éve voltam Klári néninél, azóta vágyom vissza és nagyon nagyon-nagyon akartam menni. Nem mondtam le. Gyógyultam és terveztem, újra terveztem. Végül arra jutottam, megyek, ott alszom Klári néninél és megcsinálom az utolsó szakaszt.

Mivel már voltam az úton, tudom, milyen. Az az igazság, hogy ez a 25 kilométer olyan volt, mint egy esszencia. Esszenciák. Sok képnek ezt a címet adnám, amiket készítettem. Igazából mindegyiknek. Volt nehéz, volt áldásos, már-már szent pillanat, voltak könnyek és nevetés, még énekeltem is magamnak az úton. 25 kilométernyi vegytiszta Út volt. Na meg este a lábam is pont annyira fájt, amennyire annak kell.

Útközben azon kaptam magam, hogy azt vágom a saját fejemhez, hogy na ennek aztán semmi sportértéke nincs, ezt még elmesélni sem lehet senkinek. 25 kilométer az még csak nem is egy nagyobb túra. Az semmi. De hát nekem most ennyim van. Ez viszont mind az enyém és valahogy meg kívántam osztani másokkal. Ezért írok most minden ellenérzésem ellenére (milyen szép dupla ellen, igazi lázadás!).

Na, és persze a Százikó és Klári néni. Nem nagyon lehet leírni, mit kap az ember, ha ide betér. Szeretetet az biztos, olyan figyelmet és bölcsességet, amit nem sokszor tapasztalok a világban. Az élet esszenciája. Ahogy a hála is az, amit iránta érzek. Az is esszenciális.

Ha elolvastad, köszönöm! Ha van be nem fejezett vagy el nem kezdett Camino az életedben, a szívedben és a lábaidban, akkor most Neked külön mondom: Buen Camino!