Camino Húngaro (Budapest-Tata-Pannonhalma-Lébény-Pozsony-Wolfsthal)

Egy derűs út - Daróczi Ferenc

„Nagyon szép, nagyon kellett, bár az alföldi jelleg dominál túrailag, ne becsüld alá, főleg nyaranta!”

A túra július 31-én,hajnalban indul,az O betűről elnevezett kilométer-számlálótól, ami ottan van az alagút előtt és a vár alatt, közel a Duna vizéhez és Lánchídhoz, a sikló sincs olyan messze, amely köztudomásúlag a lófélék családjába tartozik, akárcsak a padló, vagy a vasaló. Hajnal van, az aranyifjúság már elkussolt, egy-két külföldi turista osztja a reggelt, ki fotóz, ki sétál, ki csak úgy beleél az életünkbe. Mihamarabb átkúszunk az alagúton, ahol kerékpár és korai-kései autósok szédelegnek, sem tömeg, sem lelkesedés, munkanap a hétfő is, egyeseknek. Mi kettesek vagyunk, dolog helyett a gyaloglásnak látunk, alagút után tova és el, civilizáció vezet utcailag és irányt tartunk, a Normafa az első cél, mert csak.sínek fölött botladozunk, botos emberek igyekeznek a tereken a norvég őrületnek hódolni, érettebb korosztály, túlnyomórészt nők, vagyis hölgyek. Jelet fogunk, kagyló, ez a zarándokút ismertetője, és kísérőnk-vezetőnk, amíg el nem tévedünk. A zarándokútlevél mellé kézikönyv is társul, afféle itiner, de egyéb életviteli szempontokat is taglal, tanácsokat ad, térképrészleteket közöl, alapos, remek munka, dicséret az elkövetőknek. Normafa után Anna-rét és Makkosmária, hőmérséklet kezd létezni, eddig még remekül vezet a jel, Budakeszi, építkező arcok, reggeli kávéjukkal, köszöntjük egymást és a Meteor túrákról ismert Meteor jelen elosonunk az emberek közül. Vadlépcső, át az erdőbe, felhagyott kőfejtő, bámészkodó vadak a szarvasokból, eloldalognak, egyáltalán nem riadtan, de mégis távolságot tartva, méltóságos urak ők odahaza, mi pedig jöttmentek, átutazóban. Tart a reggel és a jelzés, több vadlétra, aztán a meteor jobbra el, a kagyló pedig balra, a vadszeder irányába, leltározunk és fogyasztunk, már finom édes, akárcsak az uniós juttatás a pályázóknak. Pátyot kerüljük ki a szélső utcákon és művelt földeken kanyarog a jelzés, pontosan vezet, minden jelzésfestő figyelmébe tolnám a kagylósokat, remekül segítik a kereszteződéseket, akár futószemmel is pont olyan, amilyennek megálmodja a csavargó, a magamfajták közül. Tök, előtte tiszta vizű patak, hűsítésre ajánlom, az első utcán utcai kút, működik. Zsámbék felé esünk, ezt az itiner pihenőre javallja, mi szétnézünk, fotózunk, pogácsát és sört túrunk be, bélyegzőt kérünk az idősotthonban, ahol kedvesen fogad a vezető hölgy, lefénymásoltatja a zarándokútlevelünket, világos, akárkik is lehetünk, és akárkik is vagyunk, valakivé akarunk válni, bár a korunk már évtizedek óta fiatal, hatos alatt nincs is kezdődő évjárat köztünk, suba a subához.. És a meleg elkezdődik, Tarjánig nyomja a nap, ahol a zarándokszállás vár, az útról nem írok részletesen, hiszen GPS vezet, rettentő nagy hiba volt rá hagyatkozni, megnézzük ugyan Szomort, de miért is? Innen nem is fordul elő többször a technika csodája, mint kalauz. A szállás megfelelő árban, tiszta, rendezett, Ildikó az üzemeltető, a Rózsa utcait vesszük igénybe, bélyegző is van, vacsorára a halászlé és a bableves helyett körömpörkölt és saláta, megfutjuk a település minden nevezetességét, a játszótér-edzőpálya centrumtól a káembés irodáig, és alszunk.
Reggel fél öt, indulatba jövünk, mert Tata vár, és valóban, ott van, mi is ott vagyunk, a tó partján a vár mellett a botos ember, az Eszterházy-ház még épül. Tábla hirdeti, hogy a Széchenyi-terv adott volna rá pénzt, csak nem eleget, ezért lassan és ügyesen csináljuk, visszajövünk ellenőrizni évente többször is. Egy borozó ad stemplit az útlevélbe, ugyanis a vár csak tíztől fogad, és még nem tartunk ott. A kagyló kivezet a művelt földek közé, szotyi és kukorica, szőlő és Asszony-tó, szélkerekek és felszabadító emlékmű, vörös csillag nélkül, mert az emberi ostobaság a politikában is jelen van, talán erősebben, mint indokolt lenne, de mi, magyarok szeretjük radírozni a kevésbé okos dolgainkat, és a világháborúk talán ide sorolhatók. Megyünk tova, kutakat és közérteket nem jelzek, ehhez a zarándok útikönyv sokkal jobb fogódzó, hiszen nem én írtam. És amikor a szélkerekek kifogynak, ott van a nagyigmándi községháza. Ja, addig átmész az autópálya fölött, bal kézről intelmek és kút van, a kút nem sokat segít, de mégis...van. A nagyigmándiak utcai kútjai működnek, a főtéren zarándok lábmosó is van, szenzációs, nagyon jólesett, nagyon köszönjük, talán a fertőtlenítő lehet kevesebb. És még menni akarunk, bár a tempónk erősebb, mint a zarándoktársaké, néhány teljesítménytúra készített föl bennünket, lehet, hogy többet kellene elmélyülni a tájban, de süt a nap, akárcsak a Szaharában, egy marokkói edzés rémlik föl, azért itt is van valami hasonló. Nekirontunk az etei útnak, Makkpusztánál elhullott ölyv, a patakok a völgyben szárazak. Olasz pasas üzemeltet lovardát, magyar ember hordja a lótrágyát, így volt régen is, a koppányi aga testamentuma is taglalja, hogy a nemzetek megosztják a munkát, az olasz pallért magyar segéd kíséri. No, nem azért, hogy egyszer ő is várat fundáljon, csak úgy, talán pénzér. Aztán Ete és Kisbér, amit a fizetésemről neveztek el, minden van, panzió és mosógép, zarándokpecsét és óriási fagylalt, Penny Market és Spar, és talán valaki magyar is, kiszolgál éhbérért, legalábbis kevesebbért, mint szeretné, ezért morcos. Meleg is volt, van, egyre határozottabban, második túranapunkon fogynak a tartalékok, de már százharmincvalahány kilométert toltunk, extrém körülményekkel. Csak a hideg víz fogy az esti fürdőzésnél is. És egyre erősebb a kényszer az elmélyülésre, az időjárás is segít. Lazabori is megmondta, csak nem időben, a sör legalább hideg mindenütt, és menés van utána, izzadásilag nyomjuk, a szállást Marianna biztosítja, aranyos és olcsó...nna, megfizethető,és bélyegzős. Reggel megint koraiban adjuk elő, ötkor már a falra festett távolságadatot mérlegeljük, hetvenegy! Letoljuk egy nap, vagy mélyedjünk el? Csatázik a sportember és az önmagát kereső, önigazoló fazon belül mindegyikünkben. Délig kap mindenki haladékot, döntésileg, akkor szavazunk és meglátjuk. A reggel Tápszentmiklóssal és Táppal telik, a szőlőspincéknél két barátságos arc, a templomnál két turista hölgy auslandból, törik a magyart, mint mi az angolt és a németet, oroszul pedig nem, mert csak. Ők se. Kapunk egy baráti pohár bort a pincéknél, egy fehér lovas embertől, aki az unokaöccse csemetéjét legeltette a nyári szünetben, a gazda neve áthullott a rostán, de hentes a szakmája, igen finom fehér bort kaptunk tőle, fizesse meg neki a fennlakó. Aztán emberek szüretelik a bodzát, és itt a bencés apátság, nem mosolyog senki, csúnyák lehetünk. Pecsét azért kerül. Dél, és Győrig a legnehezebb, leghosszabb szakasz, a városi szakasz is kellemetlenül hosszúnak tűnik, a halgödörnél ki is állunk, halászlé és rántott ponty, aztán a bencések, ahol sem az ajándékbolt, sem a porta nem tud bélyegezni. Lázas keresés után egy TKM stempli kerül elő, él még az a mozgalom? Nem valószínű, kádári korszakban kezdődött, meg kellett halatni. Kérünk egy strandbélyegzőt és vágyakozunk a vízre. Telefon a lébényi pontra, nem, nem várnak ma meg bennünket, ne is iparkodjunk, ötig van hivatal, és emberek vagyunk. Világos beszéd, azért elindulunk, kisbolt, fegyverkezünk vízzel, a külváros kocsmái zárva, este van, vagyis lesz, ki-ki nyugiba, mondta a költő és a körzeti megbízott. Ez a szakasz töltésen vezet, gátőrházakkal és főutas átkelésekkel, hol szintben, hol alatta. Radnóti emlékhely, rendezett, takaros és jelszavas. Út menti lakos figyelmeztet éjszakai körvadászatra, köszönjük, már-már kibújt belőlünk az állat, de mégse. Bocsánat, nem volt kidobolva, az esti hírlap sem hozta, megyünk, és hajtjuk az erdő menti töltést, hol ezen a parton, hol azon, de folyásilag szemben. Aztán nyakunkon az éjszaka, reggelig még sok az idő, pláne kilencig, étkezés és duma van, itt nem lő senki semmit. Addig tapossuk a szavakat, csillagképeket azonosítunk, tájolunk, amíg a napocska el nem kezdi az ébresztést. A reggeli harmatot használva mezítlábazunk, fűben, és aztán leválik az út a töltésről, a kagyló is vele, neki a civilizációnak, kuttyok ugatnak és házak létesülnek, azért életnek és ivóvíznek nyoma sincs. És mégis megérkezünk, az első intézményben székfoglaló, sörrel és helyi erőkkel, kávé is kerül, a templom mellett Gizike, aranyos és oklevelet ad, mi pedig nézzük a néznivalókat. Van bőven, épített történelem, uniós pénzből, borsodi sörrel és első világháborússal, idevalósiakkal osztjuk a szavakat, és látogatók is fordulnak elő, akik autóval, és külhonból, vallásilag és néprajzilag, vagy csak úgy, érzelmileg, a meleg előtt.
Nagyon szép, nagyon kellett, bár az alföldi jelleg dominál túrailag, ne becsüld alá, főleg nyaranta! Az emberek kedvesek és barátságosak a kisebb helyeken, morcosak és kedvetlenek a nagyobb településeken, de magyarul beszélnek és megértenek, te is értsd őket (is), és a kagylót, ami összeköt(het) valamivel, ami itt is az úton van elszórva. Csináld ízlésed és képességeid szerint, gyorsan vagy lassabban, a mienk csak Lébényig tartott, van tovább.
Jövünk majd egyszer újra.