A Camino története

A Szent Jakab-út, gyakran spanyol neve (Camino de Santiago) után El Camino-nak is nevezik, középkori zarándokút, mely Spanyolország Galícia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. Compostelába nemcsak egy kiindulópontból lehet eljutni, viszont az út fő része azonos. A zarándokút jelvénye a fésűkagyló, melyet az út mentén mindenütt felfestve megtalálhatunk. Jeruzsálem és Róma után Santiago de Compostela a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb célpontja. A középkortól kezdve, mikor a Szentföldre menő zarándoklatok ellehetetlenültek, a Camino szerepe felértékelődött. A legenda szerint Szent Jakab holttestét hajón hozták Jeruzsálemből Észak-Spanyolországba. Itt eltemették azon a helyen, ahol most Santiago de Compostela található.
A 11. században már ismert a 13 pihenőhellyel rendelkező zarándokút Composteláig. A 12. századra elterjedt a keresztény világban, jelentős zarándokúttá vált. 1130–1140 közt készült az Aymeric Picaud francia pap által írt első modern útikönyv, mely négyféle utat különböztet meg, és részletesen beszél az egyes településekről, szállásokról, az út praktikus tudnivalóiról. Ez a könyv később Codex Calixtinus néven vált ismertté, amelynek az V. könyvét alkotja.
Az említett zarándokkalauz négy fő utat ír le, melyek Hispániában egyesülnek. Az úthálózat valójában ennél bonyolultabb, hiszen az eredeti utakhoz más híres kegyhelyeken átvezető utak is kapcsolódnak. A hagyományos négy út a következő:

Via Podiensis
Ez az út Le Puyban kezdődik, és főleg a burgundiaiak és a teutonok használták. Útvonala: Aubrac, Espalion, Estaing, Conques, Figeac, Marcillac, Lactoure, Eauze, Aire sur Adour, Ostabat. Itt találkozik a következő két úttal.

Via Lemovicensis
Vézelaynél indultak el a zarándokok ezen az úton. A további települések, melyeken az út áthaladt: Nevers, Bourges, Déols, Saint Leonard de Noblat, Limoges, Périgueux, La Réole, Bazas, Saint-Sever és Ostabat.

Via Turonensis
A negyedik út Tourson át vezetett, innen kapta a nevét. A németalföldi és az Észak-Franciaországból érkező zarándokok használták. Útvonaluk: Párizs, Longjumeau, Montlhéry, Étampes, Orléans, Tours, Poitou, Montbazon, Sainte Catherine de Fierbois, Châtellerault, Poitiers, Lusignano, Melle, Saint Jean d'Angély, Saintes, Bordeaux, Dax, Ostabat.

Az utóbb említett három út Ostabatban egyesült, és innen együtt vezetett át a Pirienusokon Saint Jean Pied de Port után az Ibañeta-hágón. A spanyol oldalon az első település Roncesvalles. Ez az út Pamplona (Navarra tartomány) után Puente la Reinánál csatlakozott a Toulouse-ból érkező úthoz.

Camino Frances
Francia útnak nevezik a már egyesült négy út találkozási pontjától induló utat, mely végigvezet egészen Composteláig. Állomásai: Estella, Los Arcos, Logroño, Nájera, Santo Domingo de la Calzada, Belorado, San Juan de Ortega, Burgos, Frómista, Sahagún, Léon, Astorga, Ponferrada, Villafranca del Bierzo, O Cebreiro, Sarría, Portomarín, Arzua, és végül a célpont, Santiago de Compostela.

A Szent Jakab-út 1993-tól az UNESCO Világörökség részét képezi.

Ma már nemcsak magukat kifejezetten vallásosnak tartó emberek indulnak el az úton, hanem egyre többen azok is, akik keresnek valamit, keresik önmagukat, keresik különféle kérdéseikre a választ. Az 1980-as évek második felétől kezdve a Szent Jakab-út reneszánszát éli. Az egész világból érkeznek ide zarándokok, hogy a Camino-t, vagy annak egy részét végigjárják. 1993-ban július 25-e, Szent Jakab ünnepe vasárnapra esett, ezért ún. Szent év volt. Ebben az esztendőben Galícia tartomány különös figyelmet fordított az útra, elindította a Xacobeo 93 nevű kampányt, melynek keretében számos zarándokszállást, útjelzőt felújítottak. A zarándokok száma az ezredforduló után 50 000 felett van. A 2004-es szent évben pedig minden addigi rekordot megdöntött. Ebben az esztendőben a zarándokok száma megközelítette a 180 000-et, de ezt is felülmúlta a 2010-es szent év látogatottsága.

(forrás: Wikipedia)

A Santiago de Compostelai zarándokút és néhány magyar vonatkozása

Három igen jelentős zarándokút volt a középkorban, melyek napjainkban is a legnagyobbak közé tartoznak. Ezen 

zarándoklatok: a Szentföld, Róma, illetve Santiago de Compostela. Ez utóbbi zarándokút végpontja idősebb Szent Jakab apostol ereklyéinek, sírjának helye, a középkori galíciai királyság fővárosa, Santiago mellett. Ez az út más néven Szent Jakab útja. A legenda szerint ezen a helyen egy csillag jelezte az apostol holttestét (Campus stellae), amelyet a IX. század elején találtak meg. Bár az apostol galíciai térítő útja valószínű legenda, a későbbiekben idekerült ereklyék nyomán a szent kultusza virágozni kezdett.
829-ben a sír fölé templomot és kolostort építettek. Ennek helyén később katedrális épült 1078-1122 között, amit a XVI-XVII. század folyamán a barokk stílusban alakítottak át. Ezt ma is megcsodálhatjuk, ha eljutunk e zarándokút végpontjához.
Szent Jakab apostol az első ezredfordulón már a spanyolok nemzeti védőszentje volt. A legenda szerint a szent fehér lovon jelent meg a clavijói csatában a mórok ellen harcolva. Ezzel személye szimbólummá vált mind a zarándoklatoknak, mind pedig a mórok elleni harcoknak. Szent Bonaventura szerint Jakab sírja a legdicsőségesebb minden nemzetek szentjeinek sírja között. Dante pedig azt írja, hogy csak az az igazi zarándok, aki megjárta Compostelát.
Európában a középkor folyamán mindenfelől özönlöttek a zarándokok Compostelába. E zarándokút jelentősége folytán később Szent Jakab a zarándokok védőszentjévé vált. A Szent ábrázolásához hozzátartozik a kagyló, széles karimájú kalapja, tarisznyája, kulacsa és zarándokköpenye. A XII. századtól jellegzetes jelképe lett a compostelai zarándokútnak (és a zarándokoknak is) a kagyló, mely jelkép ma is ott lóg a zarándokok nyakában, vagy hátizsákján, de megtalálhatjuk a zarándok-szálláshelyeken és a közbeeső templomokon díszítésként. A kagyló jele mutatja a zarándokok útját Compostela felé vivő útjukon. A XI. századtól kezdődően a pap ünnepélyesen megáldotta a zarándokok táskáját (tarisznyáját), és botját. Visszatérésük után e kellékeket a zarándokok felajánlották a templomnak. A kagylót, melyet a zarándokút folyamán kaptak, a végcélnál a kegytárgyhoz érintették. Ezt később is megtartották. A későbbi középkorban aztán a kagyló nem csak a Jakabi út, hanem általában a zarándokok jelvénye lett, ezzel is jelezve a kegyhely európai súlyát.
A compostelai zarándokutat az ún. vezeklő zarándoklatok is híressé tették. Sok olyan esetről számolnak be korabeli írások, melyek arról tanúskodnak, hogy egyes súlyos vétségekért (főleg gyilkosságért) a bűnöst compostelai zarándokútra utasították. Így történt ez akkoriban is, amikor Nagy Lajos király itáliai hadjáratai idejében Krizsafánfy Györgyöt nevezte ki több vár parancsnokává, aki ebbéli minőségében legalább háromszázötven ember halálát idézte elő jogellenesen. 1353-ban ezért lelkiismerettől vezérelve... útnak indult a római kúriához... ahol a gyilkosságokért üdvös elégtételt szabtak ki rá olyan mértékben és szabály szerint, amilyet a római kúriában az ilyesfajta vétkek esetében alkalmaznak. György azonban...” isteni sugallatra elhatározta, hogy vezeklésének kiegészítéséül Santiago de Compostelába megy.”
A XII. századra kialakultak az idevezető legfőbb zarándok-útvonalak. A Magyarországról vezetett zarándokutak közül a legfőbbek Aachenből Párizs–Chartres–Tours–Poitiers–Bordoeaux–Ostabat franciaországi úton haladtak. A Franciaországon keresztül vezető zarándokút már a XI. században kialakult. Ez Párizson, vagy a burgundiai Vezelay-n, Szt Magdolna kegyhelyén keresztül vezetett. Az út mentén menedékhelyek segítették a zarándokokat.
Itálián keresztül is vezetett út. A spanyolországi út általában Pamplona, Burgos, Leon városának érintésével vezetett Santiago de Compostelába. Itt útközben – ahogyan ma is – számos, Szent Jakab tiszteletére szentelt templom, kápolna, zarándokkereszt, hospícium áll a zarándokok testi-lelki megsegítésére, fogadására.

A Szent Jakab sírjától emlékbe hozott kagylókra emlékeztet egy magyarországi újkorban kialakult szokás, mégpedig a mátraverebélyi búcsúsok szokása, miszerint a kegyhelyen kagylókat gyűjtenek.

A reformáció terjedésével az 1900-as évek elejére a compostelai zarándokút, mint megannyi más zarándokút is jelentőségét vesztette. Az elmúlt két évtizedben azonban újból erőre kapott a tanúságtétel eme lehetősége, s napjainkra ismét ezrek használják az elfelejtettnek hitt zarándokutakat.

Compostelába tartó magyar zarándokok a középkorban

 "...megbízható forrással a compostelai zarándokokra is rendelkezünk. A százéves háború miatt ugyanis az angol zarándokokat szállító hajók csak akkor hagyhatták el a szigetország partjait, ha a tulajdonosok erre engedélyt kaptak - a rendelkezésnek köszönheten 1368-tól vannak pontosan vezetett regisztrumok a tengerre szálló utasokról. A fennmaradt dokumentumok alapján Ilja Mieck a 15. század 13 compostelai szentévére 17800, a többi évre évi 200-300, vagyis a fennmaradó 86 évre összesen 17-25 ezer angol zarándokkal számolt, a 15. században tehát csak Angliából mintegy 35-43 ezer zarándok érkezett.
A peregrinusok többsége azonban szárazföldi úton ment, elsősorban Farnciaországból, Itáliából, Németországból. Amikor például 1434-ben a kasztíliai uralkodó, II. János zarándoklatra invitálta Európa népeit, a felsorolásban az angolok külön nem is szerepeltek, miközben a távoli Magyarországot az oklevél a fenti államok mögött, negyedikként említette a sorban. Közel fél évszázaddal később, 1479-ben egy hasonló felhívásban Anglia már a negyedik helyen szerepelt, megelőzve Magyarországot, Svédországot és Norvégiát... Amíg ugyanis a hazai forrásanyagban alig találunk olyan adatokat, amelyek Szent Jakab sírjához zarándokló magyarokról adnak hírt, addig a két idézett oklevélben Magyarország lakóit előkelő helyen, 1434-ben negyedikként, 1479-ben ötödikként szólították fel az utazásra, vagyis a compostelai magyar jelenlét is nagyobb lehetett annál, mint amit okleveles anyagunk tükröz.
A magyarokról tudósító kis számú külföldi forrás tehát egybehangzóan arról akar meggyőzni bennünket, hogy a magyar zarándokok száma a legjelentősebb külföldi kegyhelyeken olyan nagy volt, hogy e téren Magyarország alig maradt el az európai élmezőnyt alkotó franciáktól, németektől, olaszoktól."
(Forrás: Csukovits Enikő: Középkori magyar zarándokok, MTA Történettudományi Intézete, Bp. 2003, 144-147.o.)