Camino Húngaro (Budapest-Tata-Pannonhalma-Lébény-Pozsony-Wolfsthal)

Induljak, vagy ne induljak? - Langó Zsófia

Mikor még csak az Út gondolata motoszkált bennem, sokat segített, hogy elolvashattam az élménybeszámolókat, kevésbé tűnt ésszerűtlennek, hogy én is képes lehetek végigjárni. Éppen ezért szeretném megosztani én is az emlékeimet azokkal, akikben ott a bizonytalanság

A lébényi útnak az első zarándoklatomat köszönhetem. Megpróbálom nem közhelyekkel körülírni mindazt, amit jelentett nekem, bár erről Márai egy mondata jut eszembe: „Majdnem minden közhely lesz, amit a szívünk erejével kell megismerni s aztán szavakkal elmondani.”
Csak úgy kavarognak az Út emlékei, élénken él bennem a sok-sok gondolat, érzés és kép... Őzcsorda vág át előttem a pátyi erdőben, egy óriási nyúl, és egy messze vadászó róka. A templomok hűse, a kékre festett kutak, a friss víz hideg kortyai, a falusi kocsmák presszója, a földön dolgozó emberek kedves szavai. Az őzsuta, aki nem ijed meg a közelségemtől és percekig a szemembe néz. Meglátni a sárga kagylót, mikor épp kezdem azt hinni, hogy letértem a helyes útról és egy segítőkész útmutatás, mikor tényleg rossz irányba indulok.  Az esti zuhany, a reggeli napsugarak és a frissen száradt ruha illata. Amikor éppen összeér a leukoplaszt, és pont be tudom húzni a cipzárt a táskámon. Pillangók a lábamon, és egy rámenős bogár a szalmakalapomon. Besétálni egy virágzó mákföld közepére. Elszundítani egy fa árnyékában. Cseresznyefáról csemegézni. Érezni egy szélturbina óriási erejét. Kicsatolni és letenni a hátizsákot. Kilépni a cipőből. A zarándokok kútjához hajolni…
Fantasztikus és örök emlékek. Maradandóvá vált bennem a zarándokút és bár nem mindig könnyű menet, őszintén mondom, hogy minden métere csodálatos. Órákig nem látni mást csak a búzamezőt, az erdő ösvényét, a soha véget nem érő töltést, vagy egy egyszerű földutat; komoly és nagyon mély dolgokat mozgat meg az emberben, ha hagyja magát. Hálás vagyok az útnak, mert hinni kezdtem és erősebbé lettem.
Mert felfedeztem kapcsolatomat a természettel; figyeltem, csodáltam, éreztem, és végül teljesen a részévé váltam.
Voltak persze nehézségek, hiszen a folyamatos gyaloglás előbb-utóbb fájdalmakat szül, de nélkülük sosem tapasztalhattam volna meg azt a nyers kitartást, ami erőt adott a következő lépéshez. És az azt követőhöz.
Az út pora kellett ahhoz, hogy napról napra egyre tisztábbnak és tisztábbnak érezhessem magamat.
Esélyt kaptam, hogy lecsendesedjek, hogy végre meghalljam azt, amire a hétköznapok zajában nem könnyű figyelni.
Egy szó, mint száz, kedves leendő zarándok, aki ezeket a sorokat olvassa, ha elfogadsz egy tanácsot:
Teremtsd meg a lehetőséget, és indulj! Fantasztikus munkát végeztek a szervezők a jelzésekkel, az útleírásokkal, és a szálláslehetőségekkel, így minden eszköz a rendelkezésedre áll. Neked mindössze az első lépést kell megtenned, hidd el, a többi egyszerűen csak úgy jön magától!