Útvonal

Zsámbék - Tarján

Ez a szakasz a zsámbéki katolikus templomtól indul, és a települést elhagyva  az út felkapaszkodik egy dombra, ahonnan pazar kilátás nyílik a Zsámbéki-medencére és magára Zsámbékra is. A domb túloldalán leereszkedve mezőgazdasági földek mellett halad utunk Mány település felé, miközben átlépünk Pest megyéből Fejér megyébe. Mány több mint 900 éves település a Gerecse és Vértes hegységek közötti medencében. A falu után újra dombos vidéken kanyargunk egészen Vasztélyig. Vasztély kis falucska, szép természeti környezetben, mindössze 200 fős lélekszámmal. Egyetlen útján keresztezzük a települést, majd aszfaltozott bicikliútra térünk rá. Innentől emelkedővel és lejtővel már nem találkozunk, és hamarosan el is hagyjuk Fejér megyét, belépünk Komárom-Esztergom megyébe. Elérünk egy szép tavat, amelynek partján horgászok kunyhói sorakoznak. Innen szinte sík terepen haladunk Tarjánig. A kedves kis sváb falu szélén műemlék-jellegű borospince sor, majd egy hangulatos sváb vendéglő is útba esik. Tarján barokk stílusú katolikus templomát Esterházy József építtette 1780 körül. A településen szállást és éttermet is találunk, és megéri felkeresni a település feletti szőlődomb borospincéit is
 
 
A térképen a "+" jelre kattintva, vagy kétszer a bal egérgombot megnyomva lehet nagyítani. Kicsinyíteni a "-" gombra kattintva, vagy kétszer az egér jobb gombjának lenyomásával lehet. A térkép mozgatása a bal egérgomb folyamatos benyomva tartásával és az egér mozgatásával lehetséges. Az egyes ikonokra kattintva az adott pontról részletes információk jelennek meg.
A térképen szereplő ár, nyitvatartási adatokat és miserendeket minden esetben ellenőrizd, és amennyiben változást észlelsz, úgy, kérünk, értesíts minket az info@szentjakabut.hu vagy az utmester@szentjakabut.hu e-mail címeken!
 
Jelmagyarázat:
 
ZarándokszállásPecsételőhely
Zarándokbarát szálláshelyVízlelőhely (forrás, kút)
Panzió, motelÉlelmiszerbolt, pékség
SzállodaItalbolt, söröző
KempingÉtterem, vendéglő
Település, látnivalóBüfé, falatozó
Templom, kápolnaKávézó, cukrászda
 

 

bővebben

pont

Szent Jakab zarándokszállás

Zarándokszállás

Tarján, Rózsa u. 35.
Erős János, Erősné Szalczinger Ildikó
+36 20/917 3189, +36 20/932 2572
etav01@t-online.hu
www-
6 fő
3 900 Ft/fő
konyha, centrifuga, ételrendelés, WIFI
Foglalás legalább 2 nappal az érkezés előtt!

 

0 Km0 óraSzent Jakab zarándokszállás

Kenderesi szállás

Zarándokbarát szálláshely

 

Tarján, Kenderesi u. 14.
Fail Ágnes
+36 70/953 9486
fail.agnes@gmail.com
www-
2 fő
6 000 Ft/fő
Konyha, WIFI
Foglalás legalább 2 nappal az érkezés előtt!

 

0 Km0 óraKenderesi szállás

Öreg favágó kocsmája

Étterem, vendéglő

2006 év elejétől fogadja vendégeit ez a tradicionális vendéglő, az Öreg Favágó Kocsmája melyben hamisítatlan bajor hangulatot találnak az ide betérők. Az étterem külső és belső megjelenésében egy alpesi, tiroli kis kocsmát idéz, melynek berendezése egyedi, rusztikus hatású asztalosmunka.
Tel.:+36 34/372-003, +36 20/384-9092
Web:http://www.oregfavago.hu/
Nyitva:
Hétfő: 11.00 - 21.00
Kedd - Csütörtök: 11.00 - 22.00 
Péntek - Szombat: 11.00 - 24.00 
Vasárnap: 11.00 - 22.00

 

 

0 Km0 óraÖreg favágó kocsmája

Zsámbék, katolikus templom

Templom, kápolna
 
A török után 1686-tól budai ferencesek segítségével szervezõdik újjá a lelki élet, 1716-tól a plébánia, akkor még a Zichy-kastély kápolnáját, idõnként a romos prépostsági templomot használva istentiszteleti helyül. Mai temploma 1745-54 között épült.
 
Miserend
Hétfő18 h 00 (Premontrei Nővérek kápolnája)
Kedd18 h 00
Szerda11 h 00 (Boldog Gertrúd Idősek Otthona) ; 18 h 00
Csütörtök7 h 30
Péntek7 h 30 (Zichy kastély kápolnájában) ; 18 h 00
Szombat18 h 00 előesti
Vasárnap9 h 00 ; 18 h 00

 

0 Km0 óraZsámbék, katolikus templom

Mány, református templom

Templom, kápolna

7 Km2 óraMány, református templom

Vasztély

Település, látnivaló

5.5 Km1.5 óraVasztély

Tarján, katolikus templom

Templom, kápolna

Miserend
Hétfő-
Kedd-
Szerda-
Csütörtök17h v. 18h.
Péntek-
Szombat-
Vasárnap9h

 

9.5 Km2.5 óraTarján, katolikus templom