Útvonal

Rajka-Pozsony-Wolfsthal

Rajkáról a Szent Márton-templomtól indulunk és a Mosoni-Duna felé vesszük az irányt. A településről kiérve elhaladunk egy horgásztó mellett, majd egy természetvédelmi erdős területre érünk. A Mosoni-Duna melletti aszfaltúton haladva érjük el az országhatárt. A határon átlépve, egy kis ligetes részen keresztül érkezünk Dunacsúny (Cunovo) faluba. Innen hűs erdőkben, gyönyörű tavak mellett haladunk egészen Oroszvárig (Rusovce). Itt meglátogathatjuk a Gerulata nevű római kori település maradványait és megcsodálhatjuk a Lónyai-család által a 19. században építtetett kastélyt. Oroszvár után a Duna partján, aszfaltozott gyalog- és kerékpárúton folytatjuk utunkat egészen Pozsonyig, az ott található Szent Jakab-kápolna romjaiig. Innen a Duna mellett továbbhaladva előbb városban, aszfaltozott utcákban, majd a városból kiérve ligetes sétányon lépjük át a szlovák-osztrák határt. Wolfsthalt az országút melletti bicikliúton haladva érjük el.
 
A térképen a "+" jelre kattintva, vagy kétszer a bal egérgombot megnyomva lehet nagyítani. Kicsinyíteni a "-" gombra kattintva, vagy kétszer az egér jobb gombjának lenyomásával lehet. A térkép mozgatása a bal egérgomb folyamatos benyomva tartásával és az egér mozgatásával lehetséges. Az egyes ikonokra kattintva az adott pontról részletes információk jelennek meg.
A térképen szereplő árakat, nyitvatartási adatokat és miserendeket minden esetben ellenőrizd, és amennyiben változást észlelsz, úgy, kérünk, értesíts minket az info@szentjakabut.hu vagy az utmester@szentjakabut.hu e-mail címeken!
 
Jelmagyarázat:
 
ZarándokszállásPecsételőhely
Zarándokbarát szálláshelyVízlelőhely (forrás, kút)
Panzió, motelÉlelmiszerbolt, pékség
SzállodaItalbolt, söröző
KempingÉtterem, vendéglő
Település, látnivalóBüfé, falatozó
Templom, kápolnaKávézó, cukrászda
 

 

bővebben
 
Dobrovičova 14,
811 09 Bratislava - Staré Mesto
-
+421 (0)918 664 067 (nyáron),
+421 (0) 918 664 010(szept. 1-től)
nadezda.postova@stuba.sk (június 1.- szept 1.)
elena.trochtova@stuba.sk (szept. 1-től)
www-
N/A
Nyáron: EUR 13/fő (2-4 ágyas szobákban),
máskor EUR 35/fő
 
Foglalás legalább 2 nappal az érkezés előtt!

 

 
Bernolákova 1,
811 07 Bratislava - Staré Mesto
Elena Trochtová
+421 (0)918 664 010, +421 (0)918 664 030
elena.trochtova@stuba.sk
www-
N/A
Jún. 1- Szept. 2:  EUR 13/fő,
szezonon kívül:  EUR 18/fő 2 ágyas szobában,
EUR 24/1 ágyas szoba
 
Foglalás legalább 2 nappal az érkezés előtt!

 

 
Svoradova 13, 811 03
Bratislava 1 - Staré Mesto
Elena Trochtová
+421 (0)918 664 041
-
wwwwww.hostelbratislavasvoradov.sk
N/A
Jún. 1- Szept. 2:  EUR 15/fő,
szezonon kívül:  EUR 10/fő 
 
Foglalás legalább 2 nappal az érkezés előtt!

 

 
Košická 52,
82108 Bratislava - Staré Mesto
Elena Trochtová

+421 2 50 23 02 18, +421 907 801 965,
+421 907 801 960

rezervacie@doprastavservices.sk, 
zuzana.farkasovska@doprastavservices.sk
wwwhttp://www.ghotelba.sk
N/A
Egyágyas szoba: 14,00 EUR
Kétágyas szoba: 12,50 EUR/fő
Háromágyas szoba: 11 EUR/fő
A szálláshelyen küllön női és külön férfi részlegek vannak!
Foglalás legalább 2 nappal az érkezés előtt!

 

 
Villagasse 9
2412 Wolfsthal
Schmidt-Levar Helene

+43 664/38 12 074

-
wwwhttp://www.villapannonica.at
N/A
lásd honlapon
 
Foglalás legalább 2 nappal az érkezés előtt!

 

Rajka, Szent Márton-templom

Templom, kápolna

Miserend
Hétfő18:30
Kedd18:30
Szerda18:30
Csütörtök18:30
Péntek18:30
Szombat18.00
Vasárnap9:30

 

0 Km0 óraRajka, Szent Márton-templom

Čunovo, katolikus templom

Templom, kápolna
4.5 Km1.5 óraČunovo, katolikus templom

Rusovce, katolikus templom

Templom, kápolna
6 Km2 óraRusovce, katolikus templom

Pozsony, Szent Jakab kápolna romja

Templom, kápolna
12.5 Km4 óraPozsony, Szent Jakab kápolna romja

Pozsony, Dóm

Templom, kápolna
1 Km0.5 óraPozsony, Dóm

Wolfsthal, Szent Jakab-templom

Templom, kápolna

11 Km3 óraWolfsthal, Szent Jakab-templom