26 Km

7.5 óra

Lébény-Mosonmagyaróvár

Lébényt elhagyva az utat hol szántóföldek, hol bokros-erdős sávok kísérik. Károlyháza falu szélét érintjük, majd Kimléig aszfaltos úton haladunk. Kimle falu kiemelkedő szépségű természeti környezetben, a Mosoni-Duna kanyarulatai között fekszik. Nagy békében és egyetértésben élnek itt a németek, horvátok és magyarok. A Mosoni-Dunát egy hídon keresztezve, majd a falut elhagyva, az Anna-kápolna mellett vezet tovább utunk Máriakálnok felé. A településre érve a Sarlós Boldogasszony kápolnánál pihenhetünk meg, amely a 16. század óta látogatott híres búcsújáróhely. A hosszan elnyúló falu főutcáján, majd az aszfaltozott kerékpárúton haladva jutunk el Mosonmagyaróvárra, a 2000 éves múlttal rendelkező, határ közeli kisvárosba. A látnivalókban bővelkedő település a Mosoni-Duna és az Alpokban eredő Lajta találkozásánál fekszik, és középkori úthálózata és műemlék épületei sorolják a történelmi városok közé. Ez a szakasz a belvárosban, a Szűz Mária és Szent Gotthárd katolikus templomnál ér véget, ahol éttermek, üzletek és szálláslehetőségek sorakoznak.

A térképen a "+" jelre kattintva, vagy kétszer a bal egérgombot megnyomva lehet nagyítani. Kicsinyíteni a "-" gombra kattintva, vagy kétszer az egér jobb gombjának lenyomásával lehet. A térkép mozgatása a bal egérgomb folyamatos lenntartásával és az egér mozgatásával lehetséges. Az egyes ikonokra kattintva az adott pontről részletes információk jelennek meg.

A térképen szereplő ár, nyitvatartási adatokat és miserendeket minden esetben ellenőrizd és amennyiben változást észlelsz, úgy kérünk értesíts minket az info@szentjakabut.hu vagy utmester@szentjakabut.hu e-mail címeken. 
 
Jelmagyarázat:
 
ZarándokszállásPecsételőhely
Zarándokbarát szálláshelyVízlelőhely (forrás, kút)
Panzió, motelÉlelmiszerbolt, pékség
SzállodaItalbolt, söröző
KempingÉtterem, vendéglő
Település, látnivalóBüfé, falatozó
Templom, kápolnaKávézó, cukrászda
 

 

bővebben
 
Mosonmagyaróvár, Szent István király út 167.
Lunczer Mátyás
+36 96/212 267, +36 20/922 9973
-
www-
N/A
megegyezés szerint
WIFI
Foglalás legalább 2 nappal az érkezés előtt!

 

 
Mosonmagyaróvár, Gabonarakpart 6.
-
+36 96/216-433
kisdunamotel@gmail.com
wwwhttp://halaszkertvendeglo.hu
N/A
megegyezés szerint
WIFI
Foglalás legalább 2 nappal az érkezés előtt!

 

Lébény, Szent Jakab templom

Templom, kápolna
 
 
Miserend
Hétfő-
Kedd7h
Szerda-
Csütörtök-
Péntek17h 
Szombat18h
Vasárnap8:30
 

 

0 Km0 óraLébény, Szent Jakab templom

Károlyháza

Település, látnivaló
8.5 Km2.5 óraKárolyháza

Kimle, katolikus templom

Település, látnivaló
4 Km1 óraKimle, katolikus templom

Máriakálnok, katolikus templom

Templom, kápolna
7 Km2 óraMáriakálnok, katolikus templom

Mosonmagyaróvár, katolikus templom

Templom, kápolna

Miserend
Hétfő18:00
Kedd18:00
Szerda18:00
Csütörtök18:00
Péntek18:00
Szombat18.00
Vasárnap8:00, 9:00, 10:30, 18:00
 

 

6.5 Km2 óraMosonmagyaróvár, katolikus templom