31 Km

8 óra

Budapest - Zsámbék

Budapestről, a magyar fővárosból indulunk. A Nulla kilométerkőtől, ami a Duna partján és a várhegy tövében található. Magyarországon minden főközlekedési autóút kilométerét ettől a ponttól számolják. Átjutva az alagúton – megszületve a zarándoklatra – egyre kisebb forgalmú, egyre csendesebb, nyugodtabb utcákon vezet utunk. A városból kifelé tartva emelkedőn haladunk, míg elérjük a Normafa nevű kedvelt kirándulóhelyet, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Budapestre. Innen szép, erdős ösvényen ereszkedünk a makkosmáriai templomig, majd onnan tovább Budakeszi szélén, családi házak kis utcáin egészen egy vadkerítéssel körbevett erdőig. Az erdő után Pátyra érkezünk, ahol étkezési lehetőségként egy kedves, magyaros csárda, lelki feltöltődésként pedig egy kis kápolna vár ránk. Páty után először akácos ösvényen haladunk, majd kiérünk a ’Töki egyenes’-re, amely kb. 10 kilométeren keresztül egyenesen visz minket mezőgazdasági területek között. Itt útközben az Újmajor nevű telepen megpihenhetünk. A Töki egyenesen haladva magunk előtt látjuk már Zsámbékot. Az egyenes út végén Tökre érünk be, amely egy Zsámbékkal összenőtt település, innen pedig a zsámbéki katolikus templomhoz érkezünk.
 
A térképen a "+" jelre kattintva, vagy kétszer a bal egérgombot megnyomva lehet nagyítani. Kicsinyíteni a "-" gombra kattintva, vagy kétszer az egér jobb gombjának lenyomásával lehet. A térkép mozgatása a bal egérgomb folyamatos lenntartásával és az egér mozgatásával lehetséges. Az egyes ikonokra kattintva az adott pontről részletes információk jelennek meg.
A térképen szereplő ár, nyitvatartási adatokat és miserendeket minden esetben ellenőrizd és amennyiben változást észlelsz, úgy kérünk értesíts minket az info@szentjakabut.hu vagy utmester@szentjakabut.hu e-mail címeken. 
 
Jelmagyarázat:
 
ZarándokszállásPecsételőhely
Zarándokbarát szálláshelyVízlelőhely (forrás, kút)
Panzió, motelÉlelmiszerbolt, pékség
SzállodaItalbolt, söröző
KempingÉtterem, vendéglő
Település, látnivalóBüfé, falatozó
Templom, kápolnaKávézó, cukrászda

 

bővebben
 
Zsámbék, Szent István tér 12-14.
Bató Lajos, Ábelné Marika
+36 30/906 0596, +36 70/453-2505
-
www-
12 fő
3550 Ft/fő
konyha, ételrendelés, WIFI
Foglalás legalább 2 nappal az érkezés előtt!

 

 
Zsámbék, Mányi út 49.
Nagy Károly
+36 20 773 8902 (munkaidőben hívható)
-
www-
5 ágy + 5 matrac
kb. 1800 Ft/fő
konyha, ételrendelés, WIFI
Foglalás legalább 2 nappal az érkezés előtt!

 

Zsámbék, Corvin János u. 1.
-
+36 23/342 107, +36 20/369 0991 
hegyalja007@t-online.hu
www-
8 fő
kb. 3500 Ft/fő
zarándokmenü (foglaláskor jelezni kell), WIFI
Foglalás legalább 2 nappal az érkezés előtt!

 

Információ:

http://www.romtemplom.hu/

Éttermünk 2002-ben nyílt a zsámbéki medence "fővárosában" Zsámbékon.
2005-ben elkészült kemence (búbos) még színesebbé teszi ételkínálatunkat.
Éttermünk, számos újságcikkben megemlítésre került, amelyekben fő erényként a magyaros, házias ízeket méltatják, valamint megemlítik a barátságos, igényesen összeállított régiségeket, melyek a falakat díszítik épületen belül és kívül.
Tel.:+36 23/340 467
Web:www.lampasetterem.hu
Nyitva:hétfő,kedd, szerda, csütörtök, vasárnap: 10:30-22:30
péntek, szombat: 10:30-24:00

 

 

 

Élelmiszer, vegyiáru
Cím:2071 Páty, Töki u. 7.
Tel.:-
Web:-
Nyitva:
H-Sz: 6.00-20.00
V: 7.00-20.00
 

Élelmiszer, ital, kávézó, WC
Cím:-
Tel.:-
Web:-
Nyitva:
H-V: 0-24

 

Helyben sütött, friss lángos.
Tel.:-
Web:-
Nyitva:Hétfő-Szombat: 6-12

 

 

 

Pizza, készételek, házhoz szállítás (kb. 60 perc)
Tel.:+3623342401, +36 23 342 401
Web:https://gabriele.hu/
Nyitva:Minden nap 11-22h

 

 

 

Budapest, 8. kerület, Horánszky u. 20. (Párbeszéd Házán belül)
Nyitvatartási idő:
Hétfő17:00-19:30
Kedd-
Szerda17:00-19:30
Csütörtök17:00-19:30
Péntek-
Szombat-
Vasárnap-
 
Elérhetőség, ügyeleti beosztás: www.zarandokiroda.hu
Telefon (csak nyitvatartási időben elérhető!): +36 20 616 7136
Facebook: Zarándokpont

Páty, Rákóczi u. 42.
Illés Lajos
+36 30/9483102, +36 30/2232006
-
www

paaghetterem.hu

12 fő (2db 2ágyas és 2db 4 ágyas szoba)
1 fő: 12.000 Ft, 2 fő: 14.000 Ft, 3 fő: 15.000 Ft, 4 fő: 18.000 Ft
Étterem a panzióban
Foglalás minimum 4 nappal érkezés előtt

 

Budapest, 0 km kő

Település, látnivaló

A „0” kilométerkő szobor a Budapestről induló főutak kilométer-számozásának kezdőpontját szimbolizálja. A Clark Ádám téren 1975-ben avatták fel Borsos Miklós alkotását, a 80 cm-es talapzaton álló, három méter magas mészkőszobrot. A szobor szabályos tipográfiai 0 karaktert formáz meg, és mindössze két betű van rajta: „KM”, mint a kilométer rövidítése. Innen számítják a magyarországi egyszámjegyű főútvonalak kilométereit (az 1-es és a Székesfehérvárról induló 8-as főút kivételével), de a 10-es, a 11-es és a 31-es főutak kilométereit is innen számolják.
0 Km0 óraBudapest, 0 km kő

Normafa, Anna-kápolna

Templom, kápolna

A Szent Anna-rét volt a XVIII. századtól kezdődően Budakeszi szőlőtermelő lakosságának kedvelt kiránduló helye. 1825-1830 között a rét szélén Szent Anna tiszteletére kápolnát építettek. A kápolna hamarosan nagyon népszérűvé vált. Anna napokon zarándoklatokat vezettek a kápolnához Budakesziről és az angolkisasszonyok Zugligeti zárdájától, iskolájától. A második világháborút követően vasárnap délelőttönként szentmisét tartottak a kápolnában, míg 1952-53 körül egy munkásmozgalmi nagygyűlést követően lerombolták azt. A rendszerváltást követően 1992-ben a Budapest-Zugliget Egyesület megalakulásának 100. évfordulójára a Salamin család felépítette a réten ma látható kis kápolnát.

7 Km2 óraNormafa, Anna-kápolna

Makkosmária, kegytemplom

Templom, kápolna
Az eredetileg 1737-ben épült kápolnát 1748-tól a fogolykiváltó trinitárius szerzetesek gondozták. A rend 1783-as feloszlatása után rommá vált. 1938-tól szervita szerzetesek szervezik újjá a kegyhelyet. A templomot 1947-ben építették újjá. Historia Domus: 1951-től.
 
Miserend:
Vasárnap11:30
December 24-én mindig van éjféli szentmise a templomban. 
Évadnyitó búcsúi szentmise május első vasárnapján.
Évadzáró főbúcsúi püspöki szentmise szeptember negyedik vasárnapján, Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepéhez (szeptember 24.) kapcsolódóan.
2 Km0.5 óraMakkosmária, kegytemplom

Budakeszi, Erdért telep

Figyelem!
Erdért telep mellett futó földúton indulj el! De még az Erdért épülete mellett, kb. az út melletti 2. villanyoszlop magasságában (az első még kerítésen belül áll, a 2. már azon kívül) balra kell letérned a széles földútról egy kicsi ösvényre. Ne ijedj meg, hogy bozótos, 20 m után már nem lesz az. Kicsi emelkedővel térsz be az erdőbe, majd az ösvény pár méter után egy keresztben futó, alacsonyabban lévő ösvényteknőhöz fut le, ebben a mederben fordulj jobbra!
A Pátyi-erdő fokozottan védett erdészeti terület! Az erdő területén a jelzések ritkák, illetve az út során 5 vadkerítést kell létrákon átmászni. Kérjük, hogy az erdőben egyáltalán ne szemetljetek (még papírzsebkendőt sem dobjatok el!), illetve vadakkal való találkozás esetén tartsátok be az "Állatok az úton" menüpontban leírt tudnivalókat.
Az erdőterületet a Pilisi Parkerdő Zrt. néha lezárja vadászat vagy erdő- és vadgazdálkodási okokból. Ezen időszakok alatt az erdő látogatása TILOS!!!
Jelenleg nem tudunk tilalmi időszakról.
Lezárás esetén innen Pátyra javasoljuk a busszal való közlekedést, mert a Budakeszi és Páty közötti műút nagyon forgalmas és balesetveszélyes!
2 Km1 óraBudakeszi, Erdért telep

Páty, Cukorborsó vendéglő

Étterem, vendéglő

Rusztikus hangulatú családi étterem, varázslatos környezetben, finom ételekkel.
Tel.: 
Web: 
Nyitva:hétfő,kedd, szerda, csütörtök, vasárnap: 12-21
péntek, szombat: 12-22

 

 

 

 

6 Km2 óraPáty, Cukorborsó vendéglő

Zsámbék, katolikus templom

Templom, kápolna
 
A török után 1686-tól budai ferencesek segítségével szervezõdik újjá a lelki élet, 1716-tól a plébánia, akkor még a Zichy-kastély kápolnáját, idõnként a romos prépostsági templomot használva istentiszteleti helyül. Mai temploma 1745-54 között épült.
 
Miserend
Hétfő18 h 00 (Premontrei Nővérek kápolnája)
Kedd18 h 00
Szerda11 h 00 (Boldog Gertrúd Idősek Otthona) ; 18 h 00
Csütörtök7 h 30
Péntek7 h 30 (Zichy kastély kápolnájában) ; 18 h 00
Szombat18 h 00 előesti
Vasárnap9 h 00 ; 18 h 00

 

14 Km3.5 óraZsámbék, katolikus templom